Minden embert folyamatosan hatások érnek, mondjuk fájdalma van és szenved.
Tegyük fel, hogy gondolatkísérletünk pálcikaemberét krónikus nyakfájás gyötri (Hát ez nem ajándék!). Egy napon lehetőséget kap – egy radír képében – arra, hogy javítson esetlenül papírra vetett testtartásán, csak tennie kellene érte valamit. Mondjuk radírozni és újra rajzolni a pontatlan részeket.
Emberünk erre a hatásra vagy lehetőségre, saját belső sugallatára két módon tud reagálni:
1. Az emberek 90%-a a félelmétől vezérelve tétlen marad (Nemcsak a pálcikaemberek 90%-a, hanem az élőké is). (Legyünk őszinték a radírozás nem kockázatmentes és az újra rajzolás is üthet ki balul.) Nekik sorsuk van és az eredmény a korábbi fájdalom és a további szenvedés. Ezen kívül a lemondás miatt még a magukba vetett bizalmuk is csökken, így hátránnyal indulnak a következő döntési helyzetben, mondjuk, ha újra lenne módjuk a nyakfájást csökkenteni.
(Hmmm: Photoshop ilyesmi…).
Egy lefelé mutató egyre növő szenvedésspirál kezd kirajzolódni. :o(
2. Az emberek 10%-a viszont azt mondja: IGEN (jól gondolod: pálcika és élő dettó), nem leszek tétlen, a nyakfájásom megoldásáért cselekedni fogok (Radírozok, újratervezek, ha kell többször is. Elbírja a papír!). Nekik nem sorsuk van, hanem útjuk. Az ő jutalmuk lehet az életminőségük javulása, a nyakfájástól és ez ezzel kapcsolatos szenvedéstől való megszabadulás.
Ez nem minden!!! Ott van még az önmagába vetett hit növekedése, amely kürtőhatásként egyre erősebb és erősebb lesz és egy felfelé mutató egyre szélesedő spirált rajzolna ki egy szemléletes ábra, amivel már nem akarlak untatni.
Gondold át ezt, ha bármilyen lehetőséged kínálkozik az életben!
